Etetés-itatás
Az ékszerteknősök ragadozó állatok, ezért táplálásukra elsősorban az élő eleségek jöhetnek számításba. Ilyenek az apróbb halak is, ezért a teknősöket soha se tegyük hallal betelepített akváriumba, mert ez drága játéknak bizonyulhat. Szívesen fogyasztják az élő vízibolhát, tubifexet, a nagyobb példányok az élő lisztkukacot, lepkéket, legyeket. Alkalom adtán jó étvággyal bekebelezik az élő szúnyoglárvákat is. Ne etessünk szárított bolharákot, szárított halakat, szárított marhaszívet és a húsokat is kerüljük, ezek ugyanis súlyos vitaminhiányhoz és elhulláshoz vezethetnek! A legjobb táplálék a fagyasztott apróhal - olcsó, könnyen beszerzhető és a teknősök számára a legegészségesebb! A halak minden részét - a csontokat és belsőségeket is - etessük meg! De vigyázzunk, nehogy túletessük!
Míg az apróbb példányokat naponta kell etetni, addig a nagyobbakat elegendő kétnaponta. A túletetés következtében felgyorsul a növekedésük, és egykettőre azt vesszük észre, hogy a szinte ékszerként csillogó aprócska teknőc szépen fejlett, zöld állattá növekedett, amelynek csupán a színe tér el a jól ismert hazai mocsári teknősétől.
Az eleséget mindig a vízbe adjuk. Mindig csak annyit, amennyit az állat 10-15 perc alatt elfogyaszt. Még jobb megoldás, ha etetés céljából a teknőst kiemeljük szokásos helyéről (pl. egy lavórba), és csak az etetés befejeztével helyezzük vissza. Ezzel lényegesen csökkenteni lehet a terrárium vizének beszennyeződését.
A lisztkukacot, lepkéket csipesz segítségével is etethetjük. Ezt a módszert állatkánk gyorsan elfogadja, és jókedvűen kebelezi be az ily módon felkínált falatokat is.
|